Befejezésképpen, lezárva Sir Ken Robinson könyvét, had idézzem belőle Loris Malaguzzi versét:
A gyermek
száz gyermekből gyúratott.
A gyermek száz nyelven beszél
száz voltaképpen a két keze
fejében száz a gondolat
száz módon jár esze
százféleképp
gondolkodik, játszik, beszél.
Száz gyermek épp százféleképp
figyel, csodálkozik, szeret,
százféleképp örül, ha énekel vagy bármit is megért;
száz világ, ki száz világot felfedez,
és feltalál világot százat is
álmának színteréül.
A gyermek
száz nyelven beszél
(és még további százakon)
miből mindössze egyet,
egyet nem lopnak tőle el.
Kultúra és az iskola:
egy fejre és egy testre szétszelik.
A gyermek – így mondják neki –
kezek nélkül gondolkodik,
cselekszik, ám elméje mit se’ tesz,
figyel csak, s közben nem beszél,
midőn ezt-azt megért, örömre nem derül,
csak Húsvét s Karácsony az, midőn
örül s csodálkozik.
A gyermek – így mondják neki –
e látható világot lelje fel,
s a többi százból egyet,
egyet nem lopnak tőle el.
Állítják – és a gyermek higgye! – hogy:
a játék és a munka,
való világ s fantázia,
komoly tudás és képzelet,
ott fenn az ég s itt lenn a föld,
az álom és a tiszta ész
mind-mind olyan dolog,
mely össze semmiképp nem tartozik.
Mindezzel azt mondják neki:
mit száznak hisz, nem létezik.
S a gyermek erre így felel:
Az nem lehet…A száz az száz marad!
Utolsó kommentek