Mi az öröm?

Kérdeztem magamtól, és először a testembe pillantottam. Találtam ott endorfint, szerotonint, dopamint, fenil-etil-amint, tiroxint és még sok más vegyületet. Hormonok, vegyületek, aminosavak, fehérjék, molekulák. Az öröm pusztán biokémiai folyamat volna? Tényleg elég csak pár  boldogságkapszulát bevenni és nyomban instant boldogsághoz jutunk? Utánanéztem néhány ilyennek, íme a hangzatos nevek: Prozac, Xanax, Paxil, Zoloft, Lexapro, Effexor, Cymbalta, a választék óriási. Ők az úgynevezett antidepresszánsok. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy az Egyesült Királyságban évente több millió ember szedi őket, Amerikában pedig, ahol 2007-ben összesen 11,9 milliárd dollár volt a forgalmuk,  30 millióan szednek naponta egy tablettát abban a reményben, hogy kordában tartsák rossz hangulatukat. Hát igen, jómagam is hozzányúltam egyszer a Xanax-hoz. Az élmény olyan volt, mintha egy háborgó tengert kényszerből a vízfelszín alá nyomtak volna. A víztükör sima, nyugodt, de mélyen a víz zavaros, zöld és tajtékos. Olyan érzés volt, mintha elnyomta volna valami a feszültséget bennem, mintha csak nagyon gyengén éreztem volna a bajaimat, de éreztem! Nem oldott meg semmit. Az életem, az érzéseim, a gondolataim mind ugyanazok maradtak, csak a Xanaxtól való  függőségem nőtt. Szerencsére hamar észrevettem, hogy rászedtek. Kell lennie ettől jobb megoldásnak, gondoltam, és falhoz vágtam az üvegcsét. Aztán jött az alkohol, a nikotin és a marihuána. Mind ugyanazt produkálta: bizonyos ideig tartó önfeledt, bódult állapotot, amikor nincs bánat, nincs stressz, nincs feszültség, viszont van helyette vidámság, nevetés és szenvedély. A fűtől még a falba vert szögnek is nevet adtam és rötyögtem rajta egy órán keresztül, ám amint a vegyület elhagyta a szervezetemet, eltűnt a jókedv is. Könnyen rászedhetett volna ez is és lehet, hogy ma már nem tudnék meglenni napi három trombita nélkül, de újfent zavart valami. Zavart, hogy az örömöm pénzbe kerül. Zavart, hogy csak rövid ideig tart és csak feltételes módban élhetem át: akkor, ha éppen szívok egy füves cigit, ha iszom egy kis bort vagy bekapok valami pirulát. Aha! Hát ezért okoznak ezek a vackok függőséget! Beszüntettem hát mindent és nekiláttam keresgélni az egy igaz, valódi öröm után, ami nem kér pénzt, nem okoz függőséget és végtelen ideig kitart. Persze az ember könnyen csábul, és ami egyszerűbb, az vonzóbb is, de a hit, hogy az élet több, mint 3000 Ft/marihuána/gramm, sikeresen továbblökött a nehézségeken. Persze nem lettem antialkoholista, mert a sör kis mértékben gyógyszer és lerészegedni néha nem is olyan rossz, ám az antidepresszánsok és a szintetikus drogok szerintem nem valók az ember kezébe. Árnyalva kijelentésemet inkább így mondom: szerintem a tartós öröm után érdemes máshol keresni (aki éppen ezekkel a szerekkel küzd, annak ajánlom figyelmébe Szendi Gábor könyvét, a Depresszióipart és Szabó Győzőtől a Toxikómát.)

Jó hír

Kutatásaim eredménye az, hogy az öröm több, mint kémia. Közvetlenül ugyan a testünk váltja ki ezeket a vegyületeket, azonban ehhez szüksége van külső hatásra. Például szexre. Egy mezítlen test látványára. Egy kedves emlékre. Fizetésemelésre. Egy Bugattira a garázsunk előtt (kis esély, de nagy öröm). Olyat nem tapasztaltam, hogy csak úgy ülök a széken és tőlem függetlenül a testem úgy dönt, hogy endorfint termel. Olyat viszont igen, hogy elképzeltem magamban azt, hogy örömteljes lesz a napon, és a testem erre reagálva kezdte el a boldogsághormonok termelését. Mit vontam le mindebből? Azt, hogy az örömnek ugyan megvan a maga kémiája, a vegyületek kiváltásáért azonban külső hatások a felelősek. No és mi az, ami érzékeli és értelmezi ezeket a hatásokat? Mi! Az örömvegyületeket tehát közvetetten mi váltjuk ki önmagunkban. Ami még fantasztikus, hogy ezzel képesek vagyunk másnak is örömet okozni. Például amikor megsimogatjuk a másikat. Ha mesélünk neki egy viccet. Ha meglepjük egy 30. születésnapi bulival. Ha táncolunk vele. Ami ebben még sokkal jobb, hogy ha látjuk, hogy a tettünk örömöt vált ki a másikban, az visszahat ránk is. Az öröm tőlünk függ és ez, számomra legalábbis, megnyugtató érzés.

 Az öröm élménye – a Flow

Kérlek mielőtt továbbolvasnál nézd meg az alábbi videókat. Szánj rájuk egy kis időt. Az első egy flashmob akció Spanyolországban. A második egy tánc Parov Stelar zenéjére. A harmadik egy kis aerobik óra, a negyedik Lana Del Ray és Woodkid közös produkciója, az ötödik pedig az éppen mozifilm, Szerelem, örökség, Portugália.

Most kérlek mélyedj el egy röpke percig a következő kérdésen:

Mit éreztél filmnézés közben?

Bizsergett a tested? Mosolyogtál? Néhány percre elfelejtetted a gondjaidat? Rendben érezted magad körül a világot? Könnyeztél? Tapsoltál? Lebegtél? Úgy érezted, mintha egy áramlatban lennél? Mintha úsznál valami gyönyörűséges érzésben? Esetleg felpörgött a pulzusod? Meg akartad menteni a világot?

Nos, talán ez az öröm. A tökéletes élmény. Persze van, aki ebbe mélyebben is beleásta magát, úgyhogy hölgyek és urak, nagyra becsült közönség, a következő bejegyzésben következzék Csíkszentmihályi Mihály könyve, a Flow.