A Guiness Rekordok Könyvébe bekerült szörfös, Garret McNamara 2013-ban, Portugália partjainál megdöntötte saját rekordját (24 m): egy 30 méter magas hullámot lovagolt meg.

Valószínűleg tisztára be volt szarva, de megcsinálta. 30 méter magas, több tonnányi lezúduló víztömegre kantárt dobni és úgy lovagolni rajta, mint a delfinek, respect. Távol Portugália partjaitól hasonló hullámokat látok körülöttem: egy ismerős az esküvő előtti napon mondta meg a párjának, hogy mégsem. Nagymama vidéki barátnője úgy él együtt 50 éve a férjével, hogy retteg tőle, mert a bácsi skizofrén és olyankor piszkavassal szeret hadonászni. Egy barátom szüleitől a bank elvette a házukat, tavaly pedig egy villámcsapás égette el egy vidéki idős embernek a házát, porrá változtatva szó szerint mindenét: a vagyonát, a pénzét és az emlékeit.

Szeretnék uralkodni ezeken a hullámokon. Szeretném, ha nem sodornának el. Szeretném megízlelni az irányítás adta örömöt, de hogyan álljak neki?

1. Fogadd el.

A hegy tetején állok a snowboardomon, előttem a még érintetlen, szűz hóval borított erdő, szikla, patak, és elfog egy pillanatra a rémület: vajon ezúttal odaveszek? Izzadni kezdek, a szívem szaporábban ver, de nincs más választásom. Ha feljöttem, le is kell mennem. El kell fogadnom a hegyet, a lejtőt; el kell fogadnom a helyzetemet, különben legyőz a mélység és darabokra zúzza a testemet. Azt hiszem így van ez az élet egyéb területein is: ahhoz, hogy egyáltalán szörfdeszkára tudj pattanni, előbb el kell fogadnod a hullámot. Akármilyen nagy, akármilyen tajtékos, akármilyen ijesztő, szembe kell nézned vele és azt mondani: elfogadom. Mert ha nem, akkor becsukom a szemem, akkor legyőz a hegy, legyőz a hullám, legyőz a kardfogú tigris, elnyel, elcsap, megesz. Elfutnom nem érdemes, mert jön a következő és a következő, és ez így folytatódik tovább szakadatlanul.

Persze nem csupán félelemből nem nézünk szembe a problémáinkkal, hanem mert túlságosan megerőltető, fárasztó, jobb hát csendben maradni és kibekkelni. Inkább választjuk a változatlanság illúzióját, mint a változást, de ez sem jó stratégia, mert a hullám ezerrel robog felénk. Ha te nem oldod meg a saját problémádat, akkor a probléma fog felülkerekedni rajtad és le fog gyűrni bele az iszapba. Kapsz egy ideg összeroppanást vagy rákot, balesetet szenvedsz, elhagynak, szóval minden földi jó bekövetkezhet, és ha már tényleg nem bírod tovább, akkor talán felállsz arra a szörfdeszkára. De lehet, hogy akkor sem. Akkor pedig meg fogsz halni, mert nem tudsz sok vizet nyelni, szóval megfulladsz a tenger mélyén.

Miért gondolom ezt így? Azért, mert a hullámok mozgásra késztetnek. Arra, hogy csinálj, hogy kezdj magaddal valamit, és ha te erre lebénulsz és nem cselekedsz, akkor meg próbálsz nem mozogni, és minél tovább csinálod ezt, annál jobban vergődsz a hullámok között és annál nagyobb az esélyed a megfulladásra. Mert a világ, amiben élünk, a mozgás világa, és a mozdulatlanság, a változatlanság halált jelent. Félünk változni, ez az igazság. Ezért nem fogadjuk el a problémákat, a konfliktusainkat. Félünk attól, amivé válhatunk. Vajon épp bőrrel megússzuk-e? Sikerülni fog vagy nem? Mit szólnak majd a többiek? Ilyeneken pörgünk, miközben arcon csap minket a tenger.

Szóval lehet itt fejet rázni meg a vakok fehér botjával hadonászni, a Káosz tajtékos hullámai állandóan robognak feléd, és ha nem fogadod el ezt a tényt, akkor sosem fogsz felpattanni a szörfdeszkára és kezedbe venni az irányítást. Mások fogják ezt megtenni helyetted. A főnököd. A párod. Az apád vagy az anyád. Szóval szerintem el kell fogadni. Rá kell nézni. Nevén nevezni azt, amitől félsz, ami zavar, ami akadályoz. Ha azt érzed, hogy állandóan ugyanazok a szar dolgok ismétlődnek az életedben, akkor nézz velük szembe, nézz fel a hullámra és fogadd el, hogy jön. Ez az első lépés.

2. Állj fel.

Ha elfogadtad a helyzetedet, az még kevés. Ha csak az első lépésig jutsz el, akkor beletörődsz, de nem cselekszel. A második lépés a cselekvés startja: állj fel! Döntsd el, hogy változtatsz az életeden. Mondd is ki! Ez a döntés ugraszt téged a szörfdeszkára, amiről sejtheted, hogy mivel vár téged: a bukás és az irányítás lehetőségével. Mert ha fel is állsz az még nem jelenti azt, hogy hullámlovagolni is fogsz tudni, cserébe kalandos lesz, az biztos, és szerintem a lemerevedett embernek semmi se hiányzik jobban, mint egy mozgalmas kaland.

3. Irányíts.

Szóval ott állok a hullám lábánál csupasz talpamat a deszkának vetve, süvít a szél, vijjognak a sirályok, hőbörög a tenger, de bennem él a szent elhatározás, hogy meg fogom lovagolni, hogy ki fogom magam irányítani ebből a slamasztikából. Ahhoz viszont tudnom kell hogyan irányítsam a deszkát. Itt be is buktuk. Úgy dúsítjuk az uránt, mint ricinus olaj a frizurát és jobban ismerjük az X faktor győzteseit, mint saját magunkat, szóval nem csoda, hogy inunkba száll a bátorság, ha látunk egy hullámot és azt sem csodálom, hogy többen inkább tekernek egy trombitát, minthogy odaálljanak a problémás személy elé megmondani neki a frankót. De őszintén, van más választásunk? Meg tudunk tanulni járni anélkül, hogy elessünk? Képesek vagyunk kudarcok nélkül sikereket elérni? Nem igazán. Úgy tűnik az örömért meg kell dolgozni, nem adja oda magát olyan könnyen. Erről jut eszembe a nemrég elhunyt hegymászótól, Erőss Zsolttól egy idézet:

 Ami könnyű, annak nincs értéke.

Tehát hogyan irányítsak? Életünk minden egyes pillanatában hatások érnek minket, amire reagálunk, méghozzá a következő sorrendben: gondolat, érzelem, szó, tett. A hatás gondolatot ébreszt, a gondolat érzelmet generál, az érzelem szóra bír, a szó tettekhez vezet és a tett újabb hatást teremt, majd kezdődik az egész elölről. Minden tetted, szavad és érzésed attól függ, hogy milyen gondolataid vannak az életed felől, pontosabban milyen elveid vannak! „Nekem nincs bajom a feketékkel, de az elvem az, hogy az ember színe fehér.” – szól a csúnya vicc, és nagy igazság van elrejtve benne. Persze nem az, hogy a fehér szín az etalon, hanem hogy az elveid döntik el, mi számodra az etalon. Ez annyira fontos, hogy még egyszer leírom.

 Azt, hogy hogyan reagálsz a téged ért hatásokra, az elveid határozzák meg.

Nem hiszed? Nézz körül. A demokrácia, a kommunizmus, a kereszténység, a hinduizmus, a házasság, ezek mind elvek. Nem törvények, nem szentiratok, pusztán elvek. Gondolatok gyűjteménye. A saját elveid a gondolataidból származnak, a gondolataidból gyúrod őket össze, kinyomtatod és egy szép keretbe belerakva kiakasztod az otthonod falára. Ez a kis bekeretezett kép mondja meg neked nap mint nap, hogyan kell élned. Ez a kép mondja meg neked, hogyan kell sikeresen szörfözni.

No és ha mégis legyűr a tenger? A hullám a hibás, vagy a bekeretezett elveid?