Az előző bejegyzésben tisztáztam: az öröm teljességének titka az irányítás megragadása. Uralni saját életemet, de hogyan? Hogyan, amikor a Káosz tengere egyszer szelet ad, másszor hullámok alá temet? Nehéz ügy ez. Bizonytalan környezetben ügyesen navigálni, de ha sikerül, a jutalom felettébb orbitális. Szóval megéri. Szerintem. Lássuk hát a folytatást (apró betűs megjegyzésként ez a bejegyzés került eddig a legtöbb időmbe, mert körülbelül 5-ször írtam át az egészet)!

Gubanc

Ott hagytam abba, hogy addig minden szép és jó, amíg az életem rendben van. Akkor van gond, ha gubanc adódik és valami bezavar, például egy gazdasági válság, szerető, apa vagy anya, valami szélsőjobboldali kormány, forradalom, stb. Persze ezeknek sincs semmi jelentőségük, ha az én életemet nem befolyásolják, no de ha befolyásolják, márpedig egy gazdasági válság valószínűleg azt teszi, akkor van a baj. A baj pedig abból adódik, ha úgy érzem kiszedik a kezemből a kormányrudat és átveszik felettem az irányítást. Nos ez elég sűrűn megesik és sűrűn meg is fog esni, nincs is ezen semmi csodálkozni való. Egy olyan rendszerben ugyanis, ahol minden mozgásban és kölcsönhatásban van egymással, és ahol a tetteknek következményei vannak, természetes az ütközés. Még ha el is menekülnék egy szigetre ahol csak én vagyok egyedül, akkor is szembe kell nézzek az éhséggel, az időjárással és egy velem érkező szigetlakóval, a magánnyal. A Káosz elől tehát nem lehet elmenekülni. Mit tehetek, ha elvesztem az irányítást? Három dolgot.

Szenvedek!

Teljesen ésszerűtlennek tűnik, mégis sokan választják ezt a megoldást. Egyszerűen csak szenvednek. Kárognak. Panaszkodnak. Passzívak. Elszenvedik az eseményeket és nem csinálnak az égvilágon semmit, vagyis nem mozognak. Nem cselekednek. Nem irányítanak, még csak meg sem próbálják, csak várják a sült galambot, hogy a szájukba repüljön. Erre egy jó barátom mondott nemrég egy találó viccet:

 „Emberünk könyörög az Úrhoz: Uram, könyörgöm súgd meg nekem a lottószámokat, mert érzem az fogja boldoggá tenni az életemet" Fél évig nem történik semmi. Emberünk a vasárnapi templomjárás mellett beáll önkénteskedni a szegényekért, minden nap rózsafüzérrel imádkozik és böjtöl. Fél évig semmi. Még többször imádkozik, vezekel, elmegy remetének a közeli hegyekbe, és tovább könyörög az Úrnak a lottószámokért. Fél évig megint semmi válasz. Emberünk, ott kint a réten, foszló ruhában térde veti magát és az Égnek emeli karjait, majd így szól az Úrhoz: Uram, mindent megtettem, hogy meghallgass, kérlek mondd meg hát a nyerőszámokat! Mire mennydörgés közben kettéválik az ég és megjelenik fénylő áradatban a Jóisten és így szól: Ember, vegyél már egy kibaszott lottószelvényt!”

Azok választják a szenvedést, akik nem fogadják el a helyzetüket. Magukra raknak egy láncot 1 tonna súllyal és azt mondják ők tehetetlenek. Megpróbálnak nem mozogni, a nem mozgás azonban zsákutca, mert ha nem mozogsz, akkor meghalsz. Ha a szíved leáll, meghalsz. Ha nem csinálsz semmit, csak szenvedsz, meg fogsz halni. Korábban gyakran elbeszélgettem hajléktalanokkal az utcán, és többségük éppen azért nem tudott magán segíteni, mert a szenvedést választotta a szembenézésé helyett.

 Küzdök!

Ez a legáltalánosabb reakció manapság. Aki küzd, az az életét harcként fogja fel, mert szó szerint le akarja küzdeni a zavaró tényezőket. Ezen az elven irtották ki a nácik a zsidókat, mert őket okolták az első világháborús vereség következményeiért. Ezt teszi apuka, ha anyukát meg akarja nevelni és olyanná formálni, amilyenné „kell”, amilyen egy „normális” anyuka, és vica versa, ha éppen anyuka viszi otthon a vadászpuskát. „Majd én megmutatom Dezsőnek!” -  mondogatják. Ezzel az a gond, hogy Dezsőt sosem lehet 100%-ban irányítani, mert a Dezső az egy másik univerzum, nem pedig gyurmafigura (bár egyesek évekig hagyják, hogy gyurmázzanak velük). A zsidókat és a cigányokat sem lehet teljes mértékben irányítás alá vonni, hát még a Földet! Persze meg lehet vele próbálkozni. Az etnikum elnyomása a múlt században csúfos kudarcot vallott, és ahol jelenleg még életben van ez a hozzáállás, ott sem örömtől sziporkázó embereket látok, hanem halottakat, akiket az éppen aktuális rendszer likvidált. A Föld? Nő az energiaigény, nő a népesség, miközben a nyersanyag és az élelem csökken, és mi erre a javaslata a legnagyobb hatalmaknak? Még több fogyasztás. Civilizációnk ezer sebből vérzik és a megoldás pont a Föld kizsigerelése lenne? Ha mindenki kap egy autót, akkor vajon boldogabb lesz a világ?

A küzdéssel az a bajom, hogy ugyan elfogadom általa a helyzetemet és megkapom az irányítás látszatát, de csak a látszatát. Mert a zsidókat nem lehetett sokáig irtani, anyukának és apukának is van tűréshatára, a Földnek is, és úgy egyáltalán, valljuk be, de elég nehéz olyan dolgot irányítani, ami nem mi vagyunk, hanem valami vagy valaki más. És ha nem akarja, hogy irányítsuk? Ha Dezső nem akar változtatni? Ha anyuka nem akar leszokni a cigiről az én kedvemért sem, pedig állatira zavar? Akkor mi van? Megfenyegetem? Jó lesz az? Zsarolom? Érzelmileg? Tartós lesz így a sikerem? Tartós lesz így az örömöm? Nem lesz se nem tartós se nem teljes. Az öröm állapota ugyanis nem a küzdés, hanem az irányítás, és ha küzdenem kell, akkor nem tapasztalhatom meg az örömöt. Vagy valaki érzett már ilyet, amikor a párjával veszekedett?

 Sajnos az a helyzet, hogy a küzdés felőröl. Elfáraszt. Lebetegít. Az irányítás látszatával kecsegtet, de valójában saját magunkat rövidítjük meg vele. Jó, hogy elfogadjuk a problémánkat és felvesszük a kesztyűt, ez már félsiker, csak akkor van a baj, hogy ha a zavart okozó külső tényezőt akarjuk leküzdeni.

 Hullámlovaglááááááás!

Ha a tenger a Káosz, én a szörfös és a hullám az életembe bekavaró zavaró tényező, akkor van még egy harmadik lehetőségem:  felkapaszkodom a hullám hátára és elszörfözöm rajta. Mi ebben a tündökletes? Az, hogy én irányítok, nem a hullám. Nem a hullámot küzdöm le, hanem én helyezkedek úgy, hogy meglovagolhassam a hullámot. És arra megyek, amerre én akarok, nem a hullám sodor arra, amerre ő akar. Mert hiszen a hullámmal kezdeni kell valamit. Ha csak nézem, ahogy közeledik, pofán fog csapni és elsodor. Ha rúgkapálok ellene akkor is pofán fog csapni és elsodor. Ha viszont felkapaszkodom a hátára, akkor egy egészen más perspektívából élem meg ezt a hullámot, a tengert, az életemet. Élvezni fogom. Miért? Mert irányítani tudom. Arra megyek, amerre én akarok.  Akkor is, ha rohadt nagy az a hullám. Ha rohadt gyors. Ha rohadt veszélyes. Nincs más választásom. Ha nem akarok alá kerülni, akkor meg kell lovagoljam. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy ha beüt a krach az életemben, akkor azt először is el kell, hogy fogadjam. Persze szenvedek, mert szenvedni kell, de alapvetően el kell fogadnom, hogy Dezső megcsalt. Mert hát megcsalt, ez történt, ezzel már nem lehet mit csinálni. Utána azt kell megértenem, hogy nem a Dezsőt kell ezért elagyabugyálnom és megváltoztatnom, mert Dezső ezt nem fogja szeretni és mert az életemet ezáltal Dezső kezébe adom. Mert  ha Dezső nem változtat, akkor az nekem nem jó, akkor Dezsőt nem tudtam leküzdeni, nem tudtam megváltoztatni, vagyis az irányítást Dezső kezébe adtam. Függök tőle. Ez egyáltalán nem az örömhöz vezető út. Szóval az van, hogy önmagamon kell változtatnom. Valahogy úgy kell irányítanom az életemet, hogy ebből a szituból örömmel jöjjek ki. Nehéz ügy.

Kapjam be, tudom. Amikor kiderül, hogy a férjed 3 éve csal, van két gyereked, nő vagy és állástalan, hogy az istenbe ne szidnád szarrá és még te változtass? Én ezt megértem, nagyon is megértem, de az a helyzet, hogy ha az öröm visszaszerzését egy külső tényező megváltoztatásához kötöd, akkor függőséget hozol létre és örök háborút. Küzdés lesz az életed, némi részeredménnyel, ha lesznek egyáltalán eredmények, mert nincs rá garancia. Szóval, bár elsőre ez tűnik a legnehezebbnek, én mégis azt mondom, hogy ha át akarsz lépni az öröm kapuján, akkor magadhoz kell ragadnod az irányítást, méghozzá az önmagad feletti irányítást. Megcsalt a férjed? Változtass a saját életeden. Alkalmazkodj az új helyzethez. Hozd ki magadból a legjobbat! Foglalkozz magaddal, ne a másikkal; koncentrálj magadra, és ne a másikra; irányítsd azt, akit 100%-ban tudsz: önmagadat. Ne várj másra. Ne várj a másikra. Addig elsodor a hullám. Simulj hozzá a helyzethez, állj fel a szörfdeszkára és kormányozz, kormányozz az istenért!

Ha tajtékzik is körülötted a tenger, fúj a szél és ömlik az eső, jusson eszedbe, hogy ha szembeszállsz, akkor elsodor, ha nem csinálsz semmit, elsodor, de ha felállsz arra a szörfdeszkára és meglovagolod a hullámot, akkor ki tudod magad irányítani a viharból.

No és hogyan pattanjak fel a szörfdeszkára? Mert nagyon király, hogy önmagamat irányítsam, de hát soha nem szörföztem! Igen, de hát tudod mikor volt a nándorfehérvári csata, nem? Tudsz autót vezetni, nem? Persze, de ezek ilyenkor szart sem érnek, és ha nem vagy hajlandó beleásni magad a témába, egyáltalán önmagad mélyebb jelentésével foglalkozni, akkor elsodornak a hullámok, ki tudja merre.