Hogyan tudjuk úgy irányítani saját sorsunkat, hogy az örömteli élménnyé váljon? Nos, ehhez azt hiszem először azt kell megvizsgálnunk, hogy egyáltalán milyen szereplők játszanak a mi kis - életnek nevezett - színdarabunkban. Hívjunk segítségül ismét egy metaforát, mondjuk egy vitorlás hajót. Szóval a vitorlás hajó ott áll a kikötőben, én meg vele szemben, a parton. Tudom, hogy ezzel a hajóval el tudnék vitorlázni az öröm szigetére, és azt is tudom, hogy az út a tengeren át vezet. Ebben az esetben a szereplők:

1. Én
2. Hajó
3. Tenger

Ez eddig rendjén is van, a szereplők megvannak. Ahhoz viszont, hogy mozgásba tudjam hozni a hajót, hogy egyáltalán el tudjak vele indulni, ismernem kell a hajó működését és azt, hogy a tengeren milyen szabályok uralkodnak. Az sem árt, ha tisztában vagyok a saját képességeimmel is, egy szóval tudnom kell, hogyan tudok a tengeren vitorlázni. Mielőtt tehát egyáltalán elindulok és felteszem a Merre? kérdést, azt kell megtudjam, hogy a szereplők, akik a színdarabban részt vesznek, milyenek és milyen kölcsönhatásban állnak egymással?

Most behelyettesítem magamat a képbe:

1. Én (Én)
2. Élet (Hajó)
3. Káosz (Tenger)

Adott tehát az én kis személyem, akinek ott van a saját Élete, amiben lehetőségem van megtalálni a teljességet, viszont mindezt csak és kizárólag egyetlen térben, a Káosz terében tudom megvalósítani. A Káosz ebben a blogban, csak hogy mindenki ugyanazt értse alatta, az énünket körülvevő világot jelenti, a globális külső környezetet, mindazt, amit nem önmagamnak, hanem rajtam kívülálló létezőként fogok fel (a környezet, az univerzum, az ismeretlen erők). Az Én ebből következően mindaz, amit önmagamként fogok fel (a gondolataim, a testem, az érzéseim). Az Élet pedig az én saját életem, az a színdarab, ami lehetőséget ad nekem arra, hogy megélhessem a teljességet, és amit akár el is dobhatok magamtól, amint azt például az öngyilkosok teszik. Tehát itt is van három szereplő, és itt is meg kell lennie három ismeretnek, ami nélkül nem fogom tudni sikeresen irányítani a sorsomat.

Persze kockáztathatok. Nekivághatok úgy a tengernek, hogy nem tudok vitorlázni, de ebből több baj származik, mint haszon. Van is rá bizonyíték: az emberi civilizáció jelenlegi helyzete, ami egyszerre gyönyörű és elkeserítő. Aki nem hiszi, nézze meg a Home c. filmet, itt:

A három szereplőnek (Én, Élet, Káosz) és azok egymáshoz való viszonyának az ismerete szerintem elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy egyáltalán el tudjunk indulni valamerre. Úgy értem mi, emberek, kitűnően tudunk írni-olvasni, számolni, a netről atombombát készíteni (ezt még nem próbáltam, de megvan a link), kívülről fújjuk a nándorfehérvári csata évszámát, de csődöt mondunk akkor, amikor le kell ülnünk valakivel egy konfliktust megoldani; ha egyenesnek és őszintének kell lennünk; ha vállalni kell a tetteinkért a felelősséget és úgy általában, amikor a türelem, megértés, együttérzés és szeretet érzések felbukkannak, inkább kilövünk pár ballisztikus rakétát, miközben Istennel, demokráciával meg a gazdasági növekedéssel takarózunk. Az a civilizáció, amely képes egy több millió embert elpusztító bomba létrehozására és képes naponta több ezer tonnával több élelmiszert előállítani, mint amennyire valóban szüksége van, bizonyára nagyon fejlett technikai tudással rendelkezik, de mit ér vele, ha mindezek mellett még mindig a létbizonytalanságtól szenved és továbbra is boldogtalan, frusztrált és elkeseredett. Gyanítom, hogy a jövőnk megoldása nem a gazdasági növekedésben vagy a technikai fejlődésben van, ezek azt hiszem bőven túlteljesítették az elvártakat. Világosan látni, hogy a jólét eszközei adottak és mindenki számára elérhetőek. A probléma nem a jólét vagy a technika vagy a piac hiánya, hanem az emberi gondolkodás csökevényessége. Az, ahogyan az Életünket irányítjuk. Vagy éppen nem irányítjuk, csak sodródunk. Éppen ezért azt gondolom, hogy nem a vízzel működő autó, a korlátlan energiaforrás vagy az ötös lottó fogja az életünket örömtelivé, teljessé tenni. A jövőnk az Énünk ismeretében rejlik, mert az öröm kapuja az irányítás, és az irányításhoz ismerni kell azt, hogy mit és hol irányítunk. A hajót, a tengert (amit tisztelni kell), és elsősorban önmagunkat.

A következő bejegyzésben egy olyan ábrával jelentkezem, ami megmutatja eme három szereplő együttes viszonyát és azt az általános erőt, ami mindezt működteti. Hátha kisül valami a dologból. Addig is nézzétek meg mindkét filmet. Szép.