Befejezésképpen, lezárva Sir Ken Robinson könyvét, had idézzem belőle Loris Malaguzzi versét:

A gyermek

száz gyermekből gyúratott.

A gyermek száz nyelven beszél

száz voltaképpen a két keze

fejében száz a gondolat

száz módon jár esze

százféleképp

gondolkodik, játszik, beszél.

Száz gyermek épp százféleképp

figyel, csodálkozik, szeret,

százféleképp örül, ha énekel vagy bármit is megért;

száz világ, ki száz világot felfedez,

és feltalál világot százat is

álmának színteréül.

 

A gyermek

száz nyelven beszél

(és még további százakon)

miből mindössze egyet,

egyet nem lopnak tőle el.

Kultúra és az iskola:

egy fejre és egy testre szétszelik.

 

A gyermek – így mondják neki –

kezek nélkül gondolkodik,

cselekszik, ám elméje mit se’ tesz,

figyel csak, s közben nem beszél,

midőn ezt-azt megért, örömre nem derül,

csak Húsvét s Karácsony az, midőn

örül s csodálkozik.

 

A gyermek – így mondják neki –

e látható világot lelje fel,

s a többi százból egyet,

egyet nem lopnak tőle el.

Állítják – és a gyermek higgye! – hogy:

a játék és a munka,

való világ s fantázia,

komoly tudás és képzelet,

ott fenn az ég s itt lenn a föld,

az álom és a tiszta ész

mind-mind olyan dolog,

mely össze semmiképp nem tartozik.

 

Mindezzel azt mondják neki:

mit száznak hisz, nem létezik.

S a gyermek erre így felel:

Az nem lehet…A száz az száz marad!