Adjatok szikrát,

s én lángra lobbanok!

Adjatok levegőt,

s én léghajót fújok

Nektek, és kivételt nem teszek

senki közt, ki e hajóval szállni akar,

hogy repüljön, repüljön vele magasra,

görbe ívével mosolyt karcolva a világra.

Vigye hírét annak, aki meghallja,

hogy az ember ma önmagának rabja,

s hogy ember az ember nélkül kitaszíttatott,

magánya ellen nem segít se a kevés, se a sok.

Vigye hírét annak, hogy az öröm kapuja

nincs messze, ne adja fel, másszon és másszon,

mert a haladásért gyalogolni, a vízért ásni kell,

kivált, ha az ember szíve oly nagyon elsivatagosodott.

Vigye hírét annak, hogy aki felnéz ma az égre,

az a tegnapra tekint, s a holnap tegnapja

nem holnap, hanem a mában születik.

Ezért hát öleljétek egymást, amikor

a léghajó ívet húz az égen, s engedjétek

csillogni a hitetlen szemet,

mit ha sötétben tartotok,

soha nem láthatja meg a szépet.

Emelkedjetek magasra, honnan látni

a világot, hogy kerek,

s szálljatok messze-messze,

míg léket nem kap a hajó, s ívét

örökre el nem feleditek.