Reggel van. Felébredsz. Óvatosan kimászol az ágyadból, elbotorkálsz a fürdőbe és belenézel a tükörbe. Új nap. Új feladatok. Új találkozások, de még szinte fel sem fogod, hogy ébren vagy. A tükörből álmos önarcképed néz vissza és még valami, ami nagyobb hatással lesz rád aznap, mint hinnéd. Ő az, aki irányítja a tetteidet, a hangulatodat, a testedet. Ő az, aki megszabja, mit tehetsz meg és mit nem. Ő mondja meg hogyan kell sikeresnek lenned, hogyan kell viselkedned, hogyan kell elérned a céljaidat vagy éppen célokat választanod. Az elalvás pillanatáig ural téged, hogy másnap reggel, amikor felébredsz, ott folytassa, ahol abbahagyta. Ez a nagy hatalmú valami, ami a tükörképedben megjelenik nem más, mint az elved. Az elved arról, hogyan kell élni.

Tegnap este láttam egy filmet, ami pontosan arról szól, amiről az előző bejegyzésben írtam: mi történik akkor, amikor nem vagyunk hajlandóak elfogadni az életünket megkeserítő hullámokat. Nézzétek meg. Flight.

A Guiness Rekordok Könyvébe bekerült szörfös, Garret McNamara 2013-ban, Portugália partjainál megdöntötte saját rekordját (24 m): egy 30 méter magas hullámot lovagolt meg.

Valószínűleg tisztára be volt szarva, de megcsinálta. 30 méter magas, több tonnányi lezúduló víztömegre kantárt dobni és úgy lovagolni rajta, mint a delfinek, respect. Távol Portugália partjaitól hasonló hullámokat látok körülöttem: egy ismerős az esküvő előtti napon mondta meg a párjának, hogy mégsem. Nagymama vidéki barátnője úgy él együtt 50 éve a férjével, hogy retteg tőle, mert a bácsi skizofrén és olyankor piszkavassal szeret hadonászni. Egy barátom szüleitől a bank elvette a házukat, tavaly pedig egy villámcsapás égette el egy vidéki idős embernek a házát, porrá változtatva szó szerint mindenét: a vagyonát, a pénzét és az emlékeit.

Szeretnék uralkodni ezeken a hullámokon. Szeretném, ha nem sodornának el. Szeretném megízlelni az irányítás adta örömöt, de hogyan álljak neki?

Az előző bejegyzésben tisztáztam: az öröm teljességének titka az irányítás megragadása. Uralni saját életemet, de hogyan? Hogyan, amikor a Káosz tengere egyszer szelet ad, másszor hullámok alá temet? Nehéz ügy ez. Bizonytalan környezetben ügyesen navigálni, de ha sikerül, a jutalom felettébb orbitális. Szóval megéri. Szerintem. Lássuk hát a folytatást (apró betűs megjegyzésként ez a bejegyzés került eddig a legtöbb időmbe, mert körülbelül 5-ször írtam át az egészet)!

Adjatok szikrát,

s én lángra lobbanok!

Adjatok levegőt,

s én léghajót fújok

Nektek, és kivételt nem teszek

senki közt, ki e hajóval szállni akar,

hogy repüljön, repüljön vele magasra,

görbe ívével mosolyt karcolva a világra.

Vigye hírét annak, aki meghallja,

hogy az ember ma önmagának rabja,

s hogy ember az ember nélkül kitaszíttatott,

magánya ellen nem segít se a kevés, se a sok.

Vigye hírét annak, hogy az öröm kapuja

nincs messze, ne adja fel, másszon és másszon,

mert a haladásért gyalogolni, a vízért ásni kell,

kivált, ha az ember szíve oly nagyon elsivatagosodott.

Vigye hírét annak, hogy aki felnéz ma az égre,

az a tegnapra tekint, s a holnap tegnapja

nem holnap, hanem a mában születik.

Ezért hát öleljétek egymást, amikor

a léghajó ívet húz az égen, s engedjétek

csillogni a hitetlen szemet,

mit ha sötétben tartotok,

soha nem láthatja meg a szépet.

Emelkedjetek magasra, honnan látni

a világot, hogy kerek,

s szálljatok messze-messze,

míg léket nem kap a hajó, s ívét

örökre el nem feleditek.