Sir Ken Robinsontól könnyes búcsút véve újra kint hajózunk a nyílt vízen. Vitorlánkat most egyelőre nem dagasztja friss, keleti szél, a tenger fodrai kisimultak.  Semmi nem zavarja meg békés nyugalmunkat a nagy déli melegben, így a fehér vitorla árnyékában újra zavartalanul eltűnődhetünk az első bejegyzésben feltett kérdésen.

 Hogyan lehet olyannak álmodni a világot, amilyen még soha nem volt?

A kérdés talán kissé zavaró, mert feltételezi, hogy hatalmunkban áll világokat álmodni és teremteni, ezért leegyszerűsítettem a mondatot a hétköznapokra. Éppen burgonyát pucolunk a konyhában, hogy estére legyen finom tejfölös krumplilevesünk. Pucolás közben a gondolataink szárnyra kapnak, felröppennek az asztalra, s onnan a tágra nyitott ablakon keresztül fejest ugornak egy meleg légáramlatba, ami viszi őket felfelé, fel a kék vászonra feltűzött felhőgombolyagok közé… s eszünkbe jut, hogy milyen jó lenne ma a Klasszban vacsorázni egy drága, finom bor és egy szemrevaló, ígéretes jövő előtt álló, komoly, őszinte szerető társaságában. Ha az utolsó csepp ital is elfogy és a testben bizseregni kezd a libidó, a Jazz-exit utolsó hangjegyére elhúzzátok a függönyt és távoztok. Felpattantok Mr. Tökéletes Férfi motorjára, ami beindult aláfestő berregést varázsol a hazaútra, és Miss Tökéletes Nő rózsaszín szoknyája, ami a vasparipa gyönyörű farkaként lobog a menetszélben, éppen annyi pettyel jelzi a ma esti l'amour fülledt végkifejletét, amennyivel kell. Aztán összeházasodtok. Jól fizető és szeretett, kihívásokkal teli állásban, sok pénzt keresve életet adtok egy-néhány gyermeknek, és útközben mellétek csapódik Mirci, a cica és Rexi, az állatmenhelyről befogadott farkaskutya. A házatok otthonos, a kertetek illatos, a barátaitok humorosak, a család pedig a megértés és segítőkészség netovábbja! Évtizedekkel később, amikor már öregebbek vagytok és a városból kiköltözve az Őrségben egy patak partján épült, lakóházzá átalakított malomban laktok unokákkal és veteményeskerttel foglalatoskodva, egy fiatal riporter kopog az ajtótokon és megkérdezi tőletek, milyen volt az életetek. Egymásra néztek és egyszerre mondjátok ki: Teljes. Egész. Kerek.

A kép egyébként egy fehérzokni reklám

Teljes életre vágyunk. Egy egész, teljes, kerek életre. Anyagi gazdagságra, tartalmas magánéleti és baráti kapcsolatokra, egészségre, szakmai sikerekre és lelki békére. Örömre. Harmóniára. Vidámságra és őszinteségre. Emlékszik valaki olyan órára a suliban, ami megmondta volna hogyan kell ezt megteremteni? Na, majd erkölcstanon! Hehe.

Igen, erre vágyunk, de álmodozásunknak gyakran a krumplihámozással egyenértékű valóság, azaz éppen aktuális életkörülményünk vet véget (kivéve aki szeret krumplit pucolni). Puff neki! Hány pettyecske is volt azon a rózsaszín szoknyán? Sebaj, legalább a leves finom lesz.

De a leves nem lesz finom. Hiába próbálod csitítani magadban az elégedetlenségedet, nem fog sokáig menni. Amint a szomszédod a teraszon belekezd a tejszínhabos epermajszolásba, fel fog menni benned a pumpa, hogy bezzeg ő!, bezzeg a Viktor, a Demján meg a Csányi! Aztán ezek hamarosan átcsapnak abba, hogy miért nem én?, hogy nekem miért nem?, hogy miért nincs igazság a Földön!, és hogy a jóisten rohadjon meg, amiért tőlem elvesz, másnak meg ad! A legalapvetőbb és legmélyebb emberi vágyad tehát folyamatosan döngeti a lelkedet és nem tágít: szeretné, ha boldog lennél. Szeretné, hogy örülj. Szeretné, hogy szeress és szeretve légy. Ezt az egyetemes vágyat fedeztem fel akkor, azon az őszi napon, a könyvben lévő idézetet olvasva, amire már a jó öreg Arisztotelész is rájött 2300 évvel ezelőtt. Ez az egyetemes vágy hajt minket előre. Szingliket, kamaszokat, munkásokat, családosokat, alkoholistákat, drogosokat, tudósokat, de még a gyerekgyilkosokat is. Ki-ki a maga módján, tudatosan vagy tudattalanul, a napnak minden egyes másodpercében erre a kérdésre keresi a választ:

Hogyan lehetek boldog?

 A kérdés feltételezi azt, hogy megvan bennünk a képesség és az életben a lehetőség, hogy boldog, teljes életünk legyen, azon egyszerű oknál fogva, hogy vágyunk rá, és éppen ez a vágy a bizonyíték, hogy mindez elérhető. Hiszen miért lennél szomjas, ha nem lenne szükséged folyadékra az életben maradáshoz? Miért akarnál mozogni, ha nem lennének végtagjaid? Miért akarnál szép női melleket vagy izmos férfitesteket nézni, ha nem lenne szemed, amivel látni tudnád? Miért vágyna a nő a férfira és a férfi a nőre, ha a nőnek nem lenne majonézes kútja a férfinak meg varázsvödre, amiben kölcsönösen meg tudnának merítkezni?

Miért vágynál a boldogságra, ha nem lenne meg benned a képesség ahhoz, hogy boldog légy?

Értelmetlen és piszok nagy szívatás lenne az élet részéről, ha olyan dolgokat ígérne, amit soha nem tudnánk elérni, vagy ami nem is létezne. Szerencsére azonban nem ez a helyzet, mert pusztán azzal, hogy ösztönös, genetikai késztetést érzünk az öröm iránt, már meg is teremtjük a lehetőségét, hogy életünkben újra és újra létrehozzuk a boldogság állapotát, egész egyszerűen azért, mert el akarjuk érni. Ha jól belegondolunk az egész emberiségnek ez a végső célja, évezredek óta. Minden áldott nap minden áldott pillanatában azért él és cselekszik, hogy megtalálja a módját annak, hogy örömét lelje saját létezésében.  Na és ha most leszólna odafentről a Jóisten, hogy de márpedig örök boldogtalanságra vagyunk kárhoztatva? Én biztos szarnék a fejére, de nem nagyképűségből, hanem mert nincs más választásom.

Énünket csak az öröm éltetheti, semmi más, mert míg az öröm gondolkodásra, érzésekre és  cselekvésre sarkall, addig a bánat ránk ülepszik, gúzsba köt, lekorlátoz és hosszas agonizálással megajándékozva szép lassan megfojt minket. Öröm nélkül az életünk semmit nem ér. Nincs tehát más választásunk, sorsunk eleve elrendeltetett: boldogságra vagyunk predesztinálva. Azért ez egy szuper dolog, nem? Viszont el is lehet szúrni és az emberi társadalom éppen ezt teszi: elszúrja. Vagy még inkább elszalasztja a lehetőséget.

Hogyan lehet élni az élet adta lehetőséggel? Na, itt van a kutya elásva, de nem a Rexi! Ő itt bűvészkedik: