Fiam, jóból is megárt a sok! - szokta mondogatni nagymamám, amikor tíz tepsi rétest süt a kemencében és odarakja az asztalra. Együk. Kösz. Meséli is mindig, hogy az apja, az én dédim minden reggel ivott ugyan pálinkát, de csak 2 centet, kávéba keverve, mondta is mindig ez már inkább kávélikőr. Arányban tartotta magát, az életét, az örömforrásait. Tíz tepsi rétes mellett ez nem olyan egyszerű. Régen könnyebb volt, már ami az arányokat illeti. Nem volt annyi étel, ital, termék és szolgáltatás. Az emberek szegényebbek voltak, szűkebb lehetőségekkel és nagyon ki kellett centizni az életet. A kenyér egy hétig kenyér volt, és ha elszáradt, vízbe vagy tejbe áztatva ették, hogy puhuljon. Ezzel szemben ma bemegyünk egy akármilyen élelmiszer boltba és ott van a Kánaán, csak győzzük fizetni. De valóban jót tesz a túlzásba vitt örömhajhászás?

Öröm vagy függőség?

Amikor azt mesélte nekem egy ismerősöm, aki nőként nyomja a 120 kilót, hogy ő imád enni, de zavarja a súlya és nem tud a kajára nemet mondani, akkor elgondolkoztam: vajon örömforrás-e neki az evés? Valahol az lehet, különben nem csinálná, csak éppen már nem ő az, aki irányít, hanem az öröme tárgya: az evés. Vagyis megfordult a sorrend. Ezt hívják függőségnek vagy szenvedélybetegségnek (a kényszeres evést bulémiának). Ugyanez a jelenség akkor, ha apuka napi 14 órákat dolgozik (workaholic) és nem tud leállni. Vagy amikor valakinek vásárlási kényszere, játékszenvedélye, gyógyszer- és drogfüggősége van, esetleg alkoholfüggő. Ha tehát túlzásba visszük, ott kötünk ki, hogy nyakunkon a póráz, aztán csak széttárjuk a kezünket, hogy elkaptak, nem tehetünk semmit. Kényszerpályán vagyunk. Valódi öröm ez? 

A valódi öröm úgy gondolom nem tart pórázon. Nem ő az, aki irányít, hanem jómagam. Tehát, ha valódi az örömöm az evésben, akkor én azt tudom mondani nagymama rétesének, hogy állj, ne tovább te rongy, ezen a kapun ma már többé be nem teszed a lábad! És leteszem a villát. Az örömforrást kontrolláltam, arányban tartottam, mert csak addig ettem, amíg jól esett. Azok viszont, akik szenvedélybetegségben szenvednek, inkább kényszerből cselekednek, semmint örömből, tehát elvesztik önmaguk felett az uralmat. Márpedig a flow, a tökéletes élmény érzésének egyik legfontosabb jellemzője, hogy az ember uralma alatt tartja a sorsát. Kocsit vezetni is csak addig jó, amíg én irányítok. Törött kormánnyal már neccesebb.  Egyébként a hét főbűn is érdekes ebből a szempontból. A bujaság például a kontrollálatlan nemi élet, a fösvénység, amikor valaki gazdagon is nyomorúságosnak érzi magát, a torkosságot már kiveséztük, mind az örömök aránytalan megélésére vonatkoznak. 

Szóval hiába tudjuk, hogy az élet mely területei okoznak számunkra örömöt, ha nem figyelünk oda a helyes arányokra. Se túl kevés, se túl sok, de hogy mi az ideális, az megint csak egy valakitől függ: tőlünk. Ahogy az is, hogy mi okoz számunkra örömöt. Na és ha már túrós rétesről volt szó, akkor tessék itt egy recept. De csak vigyázva, nehogy bulémia legyen belőle.