Nyílik a pinceajtó. A sűrű sötétségből dohszag csapja meg az orrom. Mellette végtelen fokokkal megépített lépcső vezet felfelé, olyan magasra, hogy a végét se látom. Ott fény van. Világosság. A pince taszít, az ég hívogat, én meg csak állok a földön és azon gondolkozom, vajon mit keres itt ez a két ajtó?

Röviden az előző bejegyzésről

Gondolataink között jelentős részben vannak jelen "idegen" gondolatok, amelyek alig észrevehető módon ágyazódnak be életfilozófiánkba és potyautasként utaznak velünk, amíg nyakon nem csípjük őket. Társadalmi elvárások, szülői intelmek, kulturális szokások, amelyekkel nem feltétlenül értünk egyet, mégis sajátunkként éljük meg őket és építjük be az életről alkotott elveinkbe. Persze nincs ezzel semmi baj, amennyiben úgy érzed, hogy az öröm teljessége felé zakatolsz, ha azonban sorozatos sorscsapásokkal, konfliktusokkal vagy leküzdhetetlennek tűnő akadályokkal találkozol, akkor az annak a jele, hogy nem vagy összhangban önmagaddal, amiről maga a potyautas tehet. Hol lehetne nyakon csípni? A tudatodban, mert az összes gondolat onnan jön és oda tér vissza. Szóval alá kell merülj, jó mélyre, de szerencsére mást is fogsz ott találni, nem csak hívatlan vendégeket.

Három arc

A tudatunknak három arca van. Egy, ami az örök sötétség birodalma, egy, ami a jelenünket ragyogja be és még egy, ami odafönn van, abban az irányban, amerre imádkozás, vágyakozás vagy szerelemtől fűtött sóhajtozások közepette tekintünk: az ég fele.

 A sötétség arca: tudatalatti

A pincénk ajtaja tudatalattink bejárata, ami egy végtelen nagyságú tároló helyiségre nyílik. Ide raktározunk el minden tapasztalatot születésünktől kezdve. Jót is, rosszat is. Itt tároljuk a 18. születésnapunk ünnepségét, amikor még egyben volt a család és mindenki szeretett mindenkit, de idekerül az a veszekedés is, amiben kiderült, hogy apuka hazudott anyukának, mert lefeküdt egy másik nővel. Tudatalattink tárolja a válást, a sírást, a ki nem mondott szavakat, a meg nem élt érzelmeket, a szőnyeg alá söpört, meg nem élt vágyakat, a haragot, a mérgelődést, a küzdelmet, és ezek a negatív tapasztalatok az idő múlásával szép lassan megdohosodnak emlékezetünk elfelejtett zugában, majd sötét démonokká változva visszatérnek a jelenünkbe és olyan gondolatokkal sanyargatnak minket, amik megkeserítik az életünket. Mint például azzal, hogy a férfiakban nem lehet bízni. Vagy hogy az élet egy küzdelem. A maszturbálás bűn, és hasonlók. A tudatalattink mindent tárol. Amit az iskolában tanítottak nekünk. Amit a szülők tanítottak nekünk. Amit a társadalom belénk nevelt. A jót és a rosszat, hogy mi helyes és mi helytelen, hogy így kell, vagy úgy kell. Itt találhatóak az előző bejegyzésben említett „idegen” gondolatok is.

A fény arca: tudatfeletti

Az ég felé vezető lépcsőnek  megszámlálhatatlanok a fokai, mert végtelen magasságokba visz. Voltál-e már szerelmes? Írtál-e már verset? Adtál-e már valakinek érdekmentesen valamit? Mondjuk egy hajléktalannak néhány forintot? Vagy egy cipősdoboznyi ajándékot karácsonyra? Miért adtad? Honnan jön az ihlet? A képzelet? A vágy? Honnan támadnak olyan gondolataid, hogy többnek látod magad, mint amilyen jelenleg vagy? Sportosnak, vékonynak, izmosnak, vonzónak, ügyesnek, talpraesettnek? Honnan jönnek a kreatív ötleteid? A víziók, az álmok, hogy egyszer majd te fogod ki a legnagyobb halat a Balatonból? A tudatodnak nemcsak sötét, de fényes arca is van, ez a tudatfeletti: azon gondolatok tárháza, amelyek egyszer majd meg fognak születni benned, és amelyek igazán a Te gondolataid. Nem a társadalomé. Nem a szüleidé. Nem a munkatársaidé, hanem egyes-egyedül a Tiéd.

A jelen arca: tudatosság

Képzeld el, hogy az összes múltbeli és jövőbeli gondolatod fel van írva egy nagy fehér papírra. Olyan nagyra, hogy még egy elefánt hátán állva, távcsővel sem látod a végét, és a betűk nagyon aprók, szabad szemmel nem is tudod elolvasni. Ez a teleírt papír szimbolizálja a tudatalatti és a tudatfeletti gondolataidat. És aztán jössz te a 10 cm átmérőjű nagyítóval! A tudatosságod a nagyítód! Mit nagyítasz fel vele? Melyik szót szeretnéd elolvasni? Melyik gondolatodat szeretnéd megélni? Egy régmúlt sérelmedet például? Hogy az első szerelmed dobott és az anyukád azt mondta neked, hogy minden férfi ilyen, kislányom, készülj fel, légy résen? Vagy mondjuk egy ihletett állapotot? Mondjuk azt a gondolatot, amiben jól oldasz meg egy feladatot? Amiben helyesen cselekszel? Amiben dicséretet érdemelsz? Mire nagyítasz rá? Mire irányítod rá a figyelmedet, a tudatosságodat, a jelenlétedet? A tudatosság annyit tesz: ébernek lenni. Figyelni. Cselekedni reagálás helyett. Tudatosan megválogatni a gondolataidat.

Ha nem használod a nagyítót,

akkor elsodornak a gondolataid. Ülsz a buszon, felbukkan valahonnan egy gondolat (általában a setét pincédből), és te máris dühöngeni kezdesz, majd haragból cselekszel. Később persze megbánod és azt mondod: elnézést, de elragadtak az érzelmeim! Egy másik esetben döntési helyzetbe kényszerülsz: mi alapján választasz, ha egyik gondolatodban sem vagy biztos? Ilyenkor jönnek a prók és kontrák, órahosszas agyalások, és ha döntést is hozol, utána azért szenvedsz, mert nem vagy biztos benne, hogy jól döntöttél-e. Mindezt a tudattalanságod okozza. Az, hogy nem veszed a kezedbe a nagyítót. Az, hogy egyáltalán fogalmad sincsen ki vagy és milyen gondolatok irányítanak. A tudatlanság nem azt jelenti, hogy nem vagy okos, hanem hogy kiteszed magad a kontrollálatlan, csapongó gondolataidnak és hagyod, hogy irányítsanak téged.

Démonok és múzsák

Az öröm kapuja önmagunk irányítása, de hogyan akarod irányítani az életedet, ha még a gondolataidat sem tudod megválogatni? Egyszer csak felbukkan egy kép és máris őrjöngsz? Rád kacsint egy pincebeli démon és azonnal berezelsz? Akkor ki irányít kit? Van-e esélyünk tudatosság híján harmóniában élni a világgal? Szerintem nincs. Írtam már korábban, de leírom most is, mert ide illik: az emberiséget nem a fúziós erőmű fogja megmenteni. Nem a technikánkkal van a baj, hanem azzal, hogy tudatlanságban élünk. Régmúlt sérelmek irányítanak minket, ez a helyzet. Aki nem hiszi, nézzen meg egy átlagos parlamenti közvetítést.

Ha döcög az életed, akkor a gondolataiddal van a baj, méghozzá azokkal a gondolatokkal, amiket a sötét pincédbe zártál. Nyisd ki a pinceajtót. Engedd ki a démonaidat! Nézz velük szembe! Engedd rájuk tudatosságod fényét, hozd ki őket a Nap alá és meglátod, erejüket vesztve egyszerűen eltűnnek majd. Minél több démont engedsz ki magadból, annál több tudatosságot tudsz szentelni a tudatfelettidnek, ami megajándékoz téged a saját, és csakis a saját igaz gondolataiddal. Ne cselekedj úgy, ahogy a világ diktálja! Ne beszélj úgy, ahogy a vallásod diktálja! Ne gondolkozz úgy, ahogy a szüleid diktálják! Tégy úgy, ahogyan Te szeretnéd! Ahogy Te érzed! Légy az, aki igazán Te vagy! Fedezd fel a saját gondolataidat, hogy milyen nagyszerű ember vagy!

Karácsony

Ma Karácsony napja van, szóval én most az kívánom neked, hogy legyen erőd kinyitni a pinceajtót, és ha kiraktad a szűrét a démonaidnak, hozz fel onnan egy jó üveg bort, öntsd ki otthon a családod poharába és koccintsatok egy örömtelibb, tudatosabb újévre.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!